Nyitva tartás
Hétfő:
17:30 - 19:30
Szerda:
07:30 - 19:30
Péntek:
17:30 - 19:30

 

 

 

Agostyán Könyvtár kiállíás

Címünk:

2835 Tata-Agostyán,

Kossuth u. 31.

telefon: 06/30/691-0042

e-mail:

konyvtaragost@pr.hu

Tata-Agostyán  
 
A vihar ajándékai

Élt egyszer, éldegélt egy apóka, meg egy anyóka. Szegények voltak, igen szegények, egy kosárka rozs volt egész vagyonuk.

Az apóka egyszer azt kérdezte az anyókától:

- Hallod-e anyóka, mit csináljunk ezzel a rozzsal?

- Vidd a malomba, őröltesd meg, kenyeret sütünk belőle - mondta az öreganyó.

Elment az apóka a malomba, megőröltette e rozsot és elindult a liszttel hazafelé. Útközben egyszer csak vihar kerekedett, és mind széjjelfújta az öregapó lisztjét. Üresen vitte haza a nyírháncs kosarat az apóka.

- Anyóka, hallod-e, anyóka, mitévők legyünk? szétfújta a vihar a lisztecskénket.

- Eredj, apóka, keresd meg a vihart, kérd vissza tőle!

Elindult az öregapó, hogy megkeresse a vihart.

Ment, ment sokáig ment, amíg elért egy rengeteg erdőbe.

Az erdő közepén egy házikót pillantott meg. Belépett. Egy öregasszony üldögélt odabenn. megkérdezte az apókától:

- Mit keresel itt, jóember?

- A vihart keresem.

- Mit akarsz tőle?

- Szétfújta a lisztecskémet, azt akarom visszakérni tőle.

- No - azt mondja az öregasszony -, jó helyen jársz, mert ez éppen a vihar házikója. Én vagyok a szülőanyja.

 

Ételt-italt tett az apóka elé, és meghagyta neki, hogy várja meg a vihart.

Nem sok idő telt belé: hazaröpült a vihar is. Az anyja megkérdezte tőle:

- Miért fújtad szét ennek az embernek a lisztjét? Most nincs kenyere!

Azt mondta a vihar:

- Ne búsult, apóka! Gazdagon megfizetem a károdat!

Azzal egy kendőt adott az apókának.

- Hát micsoda? ámult az apóka. _ Minek ez nekem?

- Nem közönséges holmi ez - mondta a vihar. - Csak annyit kell mondanod: "Kendőm, kendőm, terülj szét, a jót tőlem ne kíméld!" - és a kendő ételt-italt elővarázsol.

Fogta az öreg a kendőt, hazafelé indult. Alig ment egy darabig, azt gondolta:

"Kipróbálom, nem tett-e bolonddá a vihar." És mondta a varázsigét:

- Kendőm, kendőm, terülj szét, a jót tőlem ne kíméld!

Szétterült a kendő, kibomlott: és egyszeribe jobbnál jobb falatok teremtek rajta.

Ámult-bámult az apóka, aztán megevett mindent, összehajtogatta a kendőt, és továbbindult.

 

Útközben meglepte az éjszaka. Bezörgetett egy házikóba éjjeli szállásért. Egy gazdag asszony lakott abban. Csalással, ravaszsággal szerezte vagyonát. Bebocsátotta az öregapót, és faggatni kezdte:

- Honnan, apóka?

- A viharnál jártam, hogy megfizettessem vele a káromat.

- Aztán mit adott a vihar?

- Egy kendőt.

- Ugyan miféle kendőt?

- Nem akármilyet! Csak annyit kell neki mondani: "Kendőm, kendőm, terülj szét, a jót tőlem ne kíméld!" és elővarázsol mindent.

- Tedd csak le, apóka, a pitvarban: nálunk senki se lopja el a kendődet.

Az öregapó szót fogadott, letette a kendőt a pitvarban.

A gazdasszony elbeszélgetett vele erről-arról, de közben behívta a lányát, és odasúgta neki:

- Vedd el az apó kendőjét, s tedd a helyébe a miénket!

A lány úgy is tett: fogott egy kendőt, odatette az apóka kendője helyébe, azt pedig elrejtette.

 

Felkelt reggel az apóka, keblébe dugta a kendőt, és hazaindult.

Otthon azt mondta a feleségének:

- No anyóka, most már nem éhezünk! Ülj az asztalhoz!

Leültek. Az apóka elővette e kendőt, és ráparancsolt:

- Kendőm, kendőm, terülj szét, a jót tőlem ne kíméld!

A kendő azonban meg sem mozdult.

 

Elindult hát újra az apóka a rengeteg erdőbe. Ment, mendegélt, végre odaért a vihar házikójához. Belépett, és szidta a vihart, mint a bokrot.

- Te hazug, te gonosz! Bolonddá tettél! Nem ad semmit ez a te kendőd!

Bevezetett a vihar egy kisbárányt, és azt mondta:

- Fogd, apóka, ezt a bárányt. Csak ennyit mondj neki:

"Bárány, rázd meg magadat, adj ezüstöt-aranyat!" és teljesül a kívánságod.

Fogta az öregapó a bárányt, és hazaindult.

 

Ment-ment, estére megint a gazdag asszony házához ért. Bebocsátotta az asszony, és megkérdezte tőle:

- Hát ez meg micsoda bárány?

- A vihar ajándéka. Csak annyit mondok neki: "Bárány, rázd meg magadat, adj ezüstöt-aranyat!" és már hullatja.

- No, hadd lássuk!

- Adj egy szőnyeget, gazdasszonyka!

Az asszony hozta a szőnyeget. Az apóka leterítette, ráállította a bárányt, és így szólt:

- Bárány, rázd meg magadat, adj ezüstöt-aranyat!

A bárányka megrázta magát, s már hullott is róla a sok arany meg ezüst.

Látta ezt a gazdasszony, és éjszaka kicserélte az apóka bárányát.

 

Reggel az apóka fogta az asszony bárányát, és hazavezette. Otthon azt mondta az anyókának:

- No, anyóka, nem leszünk eztán szegények! Hozd csak a szőnyeget!

Az anyóka hozta.

Ráállította az apóka a bárányt, és azt mondta:

- Bárányt, rázd meg magadat, adj ezüstöt-aranyat!

De a bárány csak állt, meg se mozdult.

Az anyóka már kergette is az öregapót:

- Eredj a viharhoz, mondd meg neki, fizesse meg a kárunkat becsülettel!

 

Az apóka visszaballagott a vihar házikójához. A vihar meghallgatta a panaszát, és most egy kürtöt adott neki:

- Fogd ezt a kürtöt, apóka. Most már igazán visszakapod mindenedet, csak annyit mond: "Kürt népe, gyerek ki!"

 

Hazaindult az apóka, és gondolt egyet útközben:

"Kipróbálom ezt a kürtöt!" És mondta:

- Kürt népe gyerek ki!

Egy sereg markos legény ugrott elő a kürtből, és jól ellátták furkósbotjukkal az apóka baját. Az apóka magától kitalálta, mit kell kiáltania:

- Kürt népe, bújj vissza!

A markos legények nyomban visszabújtak a kürtbe, az öregapó pedig folytatta az útját.

"No - gondolta -, ezért hálával tartozom a viharnak! Jól rendre tanított! Most már tudom mit kell tennem!"

 

Elment a házhoz, ahová már kétszer betért, és megint zörgetett éjjeli szállásért. A gazdasszony gyorsan ajtót nyitott, bebocsátotta az apókát, és megkérdezte tőle:

- Hát ez meg miféle kürt, apóka?

- A vihar ajándéka. Minden kívánságomat teljesíti, csak annyit kell mondanom: "Kürt népe, gyere ki!"

Ezt mondta az öregapó, azzal kiment a pitvarba, a kürtöt pedig otthagyta az asztalon. Alighogy átlépte a küszöböt, a gazdasszony kapta a kürtöt, és így szólt:

- Kürt népe, gyere ki!

Amint ezt kimondta, egy sereg markos legény ugrott elő a kürtből. Furkósbotjaikkal jól helybenhagyták az asszonyt. Ütötték-verték, ahol érték. Jajgatott az asszony, kiabált, ahogy a torkán kifért:

- Apóka! Segíts, apóka!

Belépett az öregapó, s azt kérdezte:

- Visszaadod-e a kendőcskémet meg a báránykámat?

- El se loptam!

- Úgy, nem loptad el? No, akkor csak verjétek tovább, legények!

- Jaj, apóka, visszaadok mindent, csak kegyelmezz!

Akkor ráparancsolt az apóka a legényekre:

- Kürt népe, bújj vissza!

A markos legények nyomban eltűntek a kürtben. A kapzsi asszony visszaadta az apókának a kendőjét meg a bárányát.

 

Az apó hazament.

Megérkezett, odaadta az anyókának a vihar ajándékait, s ezentúl úgy éltek, hogy nem ismertek ínséget, se bánatot.

Készült 2007-ben. © Agostyán Faluház és Könyvtár | Impresszum