Nyitva tartás
Hétfő:
17:30 - 19:30
Szerda:
07:30 - 19:30
Péntek:
17:30 - 19:30

 

 

 

Agostyán Könyvtár kiállíás

Címünk:

2835 Tata-Agostyán,

Kossuth u. 31.

telefon: 06/30/691-0042

e-mail:

konyvtaragost@pr.hu

Tata-Agostyán  

 

 

Mi van a ládikóban?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak két nevendék leánya. Az egyiket Terkának hívták, a másikat Boriskának. Sokat búsult, sírt a szegény özvegyasszony, mert mikor volt kenyér a háznál, mikor nem. De nem bánta volna az éhezést sem, csak a nagyobbik leánykája ne lett volna olyan világrestje.

Egész nap a porban üldögélt, játszadozott ez a lányka. Szép szó, csúf szó nem használt neki. Na, hanem annál serényebb, dolgosabb volt a másik. Reggeltől estig a keze meg sem állott. Tett-vett, dolgozott, mint épen egy nagy leány.

De hiába, mégiscsak nagy szegénységben éltek. azt mondta egyszer Boriska az édesanyjának:

- Édesanyám, én elmegyek szolgálónak. Talán megsegít az isten, s a kigyelmed sorsa is jobbra fordul.

Sírt a szegény asszony, hogy inkább az idősebbnek kellene elmenni. Ő még nagyon kicsike a szolgálatra.

De Boriska addig kérte az édesanyját, hogy mégiscsak eleresztette:

- Hát csak eredj édes leányom, eredj!

Ment, mendegélt Boriska hegyeken, völgyeken átal, erdőkön mezőkön keresztül, s amint menne, mendegélne, egyszerre csak keserves nyöszörgést, vinnyogást hall. Megy arrafelé, vajon mi lehet?

Hát egy szegény kutya fetrengett a főben, s mind csak a lábát nyalogatta. Ahogy meglátja Boriskát, megszólítja:

- Ó, te lányka, te segélj rajta, nézd, tövis ment a talpamba, húzd ki onnét.

Azt mondja Boriska:

- Kihúztam volna én, te szegény állat, ha nem szóltál volna! - s szépen kihúzta a tövist a kutya lábából. Kendőjéből lehasított egy darabot, s a sebet bekötözte.

Hálálkodott a kutya:

- Köszönöm, te jó leányka, még majd meghálálom a te jóságodat.

- Jól van - monda Boriska -, isten áldjon.

S amint továbbment, még mosolygott magában, hogy ugyan mi javára lehet neki egy kutya.

Amint ment, mendegélt tovább, halljatok csudát! az őt szélén egy szőlőtőke szólította meg, amely úgy tele volt gizgazzal, hogy alig látszott tőle.

- Te, kislányt, te - mondta a szőlőtőke -, szedd le rólam ezt a sok gizgazt, hadd teremjen énrajtam is szőlő, bizony nem bánod meg.

Boriska nem kérette magát, megtisztogatta a szőlőtőkét, s ez egyszerre csak nekielevenedett a nagy tisztaságtól. Hálálkodott a szőlőtőke is, hogy majd így, majd úgy megszolgálja a jóságát, de Boriska jóformán rá se hallgatott, ment mendegélt tovább.

De alig ment egy hajításnyira, egy kúthoz ért, amely telistele volt szeméttel.

- Te, kisleány, te - szólította meg a kút -, merd ki belőlem a szemetet, hadd ihassák a vizemet a vándor emberek.

Boriska egyszeriben kimerte a szemetet, s egyszeribe tele lett a kút friss forrásvízzel, olyan tiszta volt a víz, hogy Boriska szépen láthatta a képét benne. Megköszönte a kút is a kisleány jóságát, s bíztatta, hogy j ótétel helyébe jót várjon, nem feledkezik meg róla.

Boriska nem szólt semmit, csak továbbment, s mosolygott magában: "Ugyan, mi segítségemre lehetne egy kút?"

De még jó futamodásnyira sem ment, egy összevissza repedezett kemencét talált, s kérte ez is sikálja be a repedéseit, bizony megszolgálja.

Boriska egyet sem kérette magát, hamarosan megsikálta a kemencét, s csak mosolygott most is magában, mikor a kemence elkezdett hálálkodni:

- Köszönöm, te jó leányka, majd meghálálom a jóságodat.

Eközben estére járt az idő, szegény Boriska megijedt erősen: jaj, istenem, mi lesz belőle, merre menjen a nagy sötétségben. Nézett erre, nézett arra, s egyszerre csak gyönge világ villant meg a koromsötétségben: gyertya fénye egy ház ablakában. Megbátorodott szívvel sietett a ház felé. Mikor az ajó elébe ért, egy kicsit megszeppen, hátha nem lesz jó bemenni.

- Mindegy - mondta a leányka -, egy életem, egy halálom, bemegyek.

S bement. Hát a tűzhelyen egy olyan vén asszony kucorgott, hogy az orra a térdét verte! Megijedt Boriska, de összszedte a bátorságát, s köszönt illendőképpen:

- Adjon isten jó estét, öreganyó!

- Adjon isten neked is leányka. Ugyan bizony, hol jársz itt, ahol a madár sem jár?

Megmondta Boriska, hogy ő bizony szolgálatot keres.

- Na éppen jókor jöttél, mert szolgálót keresek - mondotta az öregasszony. - Nálam három nagy egy esztendő. Egyéb dolgod nem lesz, csak főzz egyszer ennem mindennap, s kora reggel két szobát söpörj ki, de a harmadikba be ne tekints, mert jaj lesz akkor neked.

Jól van, Boriska ráállott, ott maradt szolgálónak. Reggel korán kelt, s mire a vénasszony fölébredt, már kisöpörte a két szobát. A harmadikban feküdt a vénasszony. Boriska nem is nézett a szoba felé. Még akkor sem, amikor a vénasszony, elment hazulról. Odajárt a jó isten tudja hová, de Boriskának eszébe sem jutott, hogy betekintsen a szobába: vajon mi lehet ott. Bizony, nem sok leányka állotta volna meg az ő helyében. De meg aztán egyéb gondja is volt Boriskának. mert az öregasszony, mikor elment hazulról, azt mondta neki:

- Hallgass ide, leányka. Estére nekem olyan pecsenyét készíts, hogy az sült is legyen, főtt is legyen, de azért nem készült sem kemencében, sem kemence előtt, sem tűzhelyen, sem tűzön., sem lángon.

Szegény Boriska! Búsult, töprenkedett, csakhogy sírva nem fakadt! Hogyan tudjon ő ilyen ételt készíteni?? Inkább szép csöndesen elillan ebből a házból, úgyis látja, hogy itt egy krajcárérőt sem szolgálhat. Amint így búslakodik szegény feje, egyszerre csak mit gondoltok, mi történt? - megszólal a kemence:

- Hallod-e te kisleányka, te, egyet se búsulj. Tudom én, hogy ki vagy te. Te vagy az, aki jót tettél egy társammal. Hát tedd föl csak a húst a hátamra, ott nem lesz sem bennem, sem előttem, sem tűzön, sem a lángon, s mégis addig fő, amíg a leve elpárolog, aztán pirosra, ropogósra sül.

Boriska úgy tett, ahogy a kemence mondta, s hát ennek csak ugyan igaza volt. Estére olyan ropogós pecsenyét adott fel a vénasszony asztalára, hogy ennek szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól. Mérgelődött is magában, hogy így kifogott rajta ez a csöpp leányka, s másnap már jó hajnalban fölkelt, hátha ágyban találná, s valahogy beleköthetne. De Boriska már rég fölkelt, s söpörte a szobákat. Estére ismét pompás pecsenyét adott fel, harmadnap este nem különben. Mikor aztán a vénasszony fölkelt az asztaltól, azt monda Boriskának:

- Na Boriska, hozzád hasonló leányra még nem akadtam, akiben semmi hibát nem lehessen találni. Meg is érdemled, hogy a béreden felül még meg is ajándékozzalak. Ihol, itt van két kis ládikó, választ azt, amelyik neked jobban tetszik.

Ütött-kopott volt az egyik láda, cifra a másik.

Azt mondta Boriska:

- Nem választok én, öreganyó, magára bízom.

De most még jobban ámult-bámult az öregasszony.

- No, hallod-e, szerencséd, hogy nem választottál. Te bizonyosan a cifrát választottad volna, s akkor ugyancsak megjárod.

Még az éjjel ott hált Boriska, reggel pedig illedelmesen elbúcsúzott az öregasszonytól, s ment hazafelé. Nem is nézte, mi van a ládikóban. Amint ment, mendegélt hazafelé, útban találta ismét a kemencét, amelyet megsikált volt. Telidese-tele volt az mindenféle pompás kaláccsal. De bizony nem engedte tovább menni Boriskát, amíg egy jó csomót ki nem szedett belőle.

Továbbmentve, a kúthoz ért. Ez is megszólította:

- Nézz belém, hadd hálálom meg jóságodat.

Boriska belenézett s még százszor szebb lett, mint volt annak előtte. Pedig azelőtt sem volt ám csúnya.

Készült 2007-ben. © Agostyán Faluház és Könyvtár | Impresszum