Nyitva tartás
Hétfő:
17:30 - 19:30
Szerda:
07:30 - 19:30
Péntek:
17:30 - 19:30

 

 

 

Agostyán Könyvtár kiállíás

Címünk:

2835 Tata-Agostyán,

Kossuth u. 31.

telefon: 06/30/691-0042

e-mail:

konyvtaragost@pr.hu

Tata-Agostyán  
 
Három rózsa

Nagy útra készülődött egy gazdag kereskedő, áruért indult a messzi tengeren túlra.

 

- Drága gyermekeim, mit hozzak tinektek? Mondjátok, mi a kívánságotok, válasszatok! - biztatta a három lányát, mikor már útra készen állt.

 

A két nagyobbik tudta mindjárt, mit válasszon: drága ruhákat kért az egyik, aranygyűrűt a másik, de olyat, hogy itthon párja ne legyen. Csak a legkisebb, csendes, szelíd leányka, hallgatott most is.

 

- Hát neked mit hozzak? Már csak mondd meg te is! - kérlelte az apja.

- Drága jó apám - feleli a legkisebbik lány -, én akkor leszek a legboldogabb, ha frissen, egészségben hazatérsz a hosszú útról.

 

Hanem az apja nem akart tágítani mellőle, míg meg nem mondja, mit hozzon neki.

 

- Hát, ha már így kell lennie - szólt végül a lányka -, megmondom. Ha valahol meglátod, hogy egyetlen száron három rózsa virul, azt hozd el nekem! Az lesz az én szívemnek a legkedvesebb.

 

A két nénje kinevette, hogy olyasmit kíván a messzi tengeren túlról, amit akár itthon is meglelhet, de az apja megígérte ezt is, aztán búcsút vett a lányaitól.

Szerencsével járt a távoli országokban. Drága portékával megrakott hajókon már útban volt vissza a hazai partok felé. A két nagyobbik lányának hozott ajándékot szeme fényeként őrizte, nehogy odahaza híja legyen az örömnek. csak az bántotta, hogy a legifjabbik lányának semmit sem hozott, mert bár tűvé tett érte mindent a tengeren túli országokban, három egyetlen száron nyíló rózsát nem talált.

Hanem közel jártak a parthoz, ahol a hajóknak ki kellett volna kötni, amikor hirtelen nagy vihar kerekedett. A hajókat, drága portékáikkal együtt szétzúzta, szertesodorta, ki tudja merre; magát a kereskedőt egy szál deszkán kivetette a szilás partra. Szerencséjére volt még annyi ereje, hogy behúzódjon a part menti erdő fái közé, különben a hullámverés vissza sodorta volna a szirtekről a vadul csapkodó, háborgó tengerbe.

Sokáig bolyongott a sűrűben, a sötét éjszakában, csak a villámok fényénél láthatta, hová lép. Végül elérkezett egy elhagyott várhoz.

 

- Lesz, ami lesz, bemegyek, amúgy is már a végemet járom.

 

A kapunak tart - ott őrség áll. Várja, hogy rákiáltsanak, de nem történik semmi; odalép az őrökhöz, látja, hogy azok egytől egyig kőből vannak. Épp így a várban is minden kihalt, kővé dermedt. És sötétség mindenütt, csak egy szobában égett világosság. Belép s terített asztalt és vetett ágyat talál. Akkor egyszerre dörgő hangon beszól az ablakon valaki:

- Egyél, igyál, fáradt vándor, térj nyugovóra, pihend ki magad!

 

Nézelődött a kereskedő erősen, de többé meg sem pisszent semmi. Végül nekibátorodott, s asztalhoz ült, utána lefeküdt és aludt békésen reggelig.

A nap már magasan járt, amikor felébredt álmából.. Az asztal újból megterítve várta. Megreggelizett s elindult, hogy keres valakit a várban, akinek megköszönheti a vendéglátást, mielőtt folytatja útját. De kihalt, kővé dermedt volt mos is minden, akárcsak tegnap. Csak a vár előtt talált egy gyönyörű kertet, tele pompás virágokkal. Sietve belépett, azt remélte, majd talál valakit, aki a virágokat gondozza. Keresztül-kasul járta a kertet, sehol egy eleven lélek. Már éppen indult kifelé, amikor egy virágzó rózsabokor közepén, egyetlen száron három nyiladozó bimbót pillantott meg.

 

- Itt az a hármas rózsa, amit a legkisebbik lányom megkívánt! - mondta magában. - Ha koldusboton kerülök is haza, legalább annak az egynek a kívánsága teljesül.

 

Azzal leszakította a hármas rózsát.

Abban a pillanatban, mint a mennydörgés, felordít a háta mögött valaki. Megfordult - hát majd összeesett ijedtében. Hatalmas szörnyeteg - egy óriás medve áll előtte, dühödten kitátott szájjal, mancsát a vállára teszi és azt mondja:

 

- Innen elevenen ki nem mész! Hogy merted letépni, ami nem a tiéd?

 

A halálra rémült kereskedő nagy nehezen kinyögte, mért és kinek szakította le a hármas rózsát.

- Ha így áll a dolog - dörmögte akkor a medve -, hogy neked ilyen lányod van, hát nem bánom, elengedlek. De meg kell ígérned, hogy egy hét múlva idehozod a lányodat, mert feleségül akarom venni.

Nem maradt más hátra: hogy megszabaduljon a medve mancsától, megígér a kereskedő mindent.

Végül szerencsésen haza is érkezett. Hanem bizony a két idősebbik lánya látni sem akarta az apját, hogy ilyen koldus módra, ajándékok nélkül rét vissza, és nekik felkopott az álluk. Csak a legkisebbik szaladt ki örömmel az apja elébe, és ölelte, csókolta.

 

- Örülök a rózsának, örültem volna akárminek, de leginkább annak örülök, hogy egészségben hazatértél, édesapám! Egy cseppet se bánom, hogy szegények lettünk!

 

De a kereskedő napról napra szomorúbb lett, mikor látta, hogy a két nagyobbik lánya milyen megvetéssel húzódik el tőle és elgondolta, hogy a legkedvesebb lányát rövidesen elveszíti. Minél inkább búnak eresztette a fejét, a leányka annál nagyobb gonddal forgolódott körülötte, és váltig faggatta, mi nyomja a szívét. Sokáig nem merte bevallani, attól tartott, meghal a lánya bánatában, ha megtudja, miféle szörnyetegnek ígérte oda. De a hét letelőben volt, nem tehetett mást, ha nem akart elpusztulni, kénytelen kelletlen bevallotta az igazat. ám a leány csodálatosképpen meg sem ijedt és csak ennyit mondott:

 

- Az is csak olyan teremtmény, mint én, mért ne mennék hozzá? Meg aztán magam okoztam a bajt, nekem hozta édesapám a rózsát!

 

Az apja megnyugodott egy kissé, de a két nénje csak most nevette ki igazán, hogy így megjárta egy szál hitvány rózsa miatt!

 

De ő ezzel sem törődött, felkészült az útra, és az apja elvezette az elátkozott várba.

Vártak egy napot, vártak kettőt, a medve csak nem mutatkozott. A kereskedőnek ott kellett hagynia nagy búsan a lányát. Hanem az is hiába várakozott az elhagyatott várban. Megvolt ugyan azon nyomban mindene, bármit kívánt is, de sehol egy eleven lelket nem látott. A harmadik napon lement a kertbe, és sétálgatott a gyönyörű rózsák között. Egyszerre csak nagy mennydörgés közepette ott ál előtte a szörnyeteg, az óriás medve. A szegény lányka egész testében reszketett, de a medve barátságosan így szólt hozzá:

 

- Isten hozott, drágám, isten hozott! Itt fogsz-e hát lakni velem?

- Mért ne laknék - feleli a leány -, hiszen te is csak olyan teremtmény vagy, mint én!

 

A medve mindenben a kedvét kereste, megmutogatta neki a kertet, beszélgettek. Aztán egyszerre megint megdördült az ég, és a medve abban a pillanatban eltűnt. Azontúl minden nap találkoztak a kertben, és a leány maga sem tudta hogyan, úgy hozzászokott a medvéhez, hogy el sem tudott volna lenni nélküle.

Csakhogy mi történt? Egy napon hiába várt a leány, a medve csak nem és nem jött. Kereste, kutatta mindenütt, szólongatta, kiáltozott, de csak az elhagyott hegyek verték vissza hangját. Így teltek-múltak a napok, s a lányt egyre jobban kínozta az egyedüllét. Harmadnapra elhatározta, hogy most már minden zugot felkutat. Tűvé tette az egész várat - de csak holt kőbálványokat talált. Bejárta a kertet - hervadozó virágok fogadták. El akart legalább búcsúzni még egyszer attól a helytől, ahol először találkoztak. Odaért a rózsákhoz - hát ott fekszik kinyújtózva a medve, mereven, élettelenül.

- Drága medvém, mi történt veled? Milyen jó is voltál te hozzám!

 

Így siránkozott, jajveszékelt fölötte, aztán teleszórta rózsákkal, mint a halottat szokás, és menni készült.

De bizony nem megyek el addig, mondta magában, míg egyszer legalább meg nem csókolom!

Lehajolt és megcsókolta a medvét.

Abban a pillanatban megdördült az ég, megremegett a föld, s a leány ijedtében azt sem tudta, hová legyen. Mikor nagy sokára ki merte nyitni a szemét, egy daliás legény állt előtte és így szólt hozzá:

- Ne félj most már, kedvesem! Megváltottál!

Aztán elmesélte, hogyan változtatta egy gonosz varázslat őt magát medvévé, háza népét pedig kőbálvánnyá mindaddig, míg egy szép fiatal leány meg nem szabadítja.

Jött is már az életre kelt vár népe, hogy üdvözölje urait. Pompás négylovas hintóba ültek, és elmentek a leány apjáért, akit majd felvetett a nagy öröm, hogy minden ilyen jól végződött. Csak a két idősebbik lány sárgult meg az irigységtől, hogy a kishúguknak ráadásképpen a rózsa mellé ilyen dalia férje akadt.

A varázslattól megszabadított várban nagy lakodalmat csaptak.

Még most is élnek, ha meg nem haltak!

 

Készült 2007-ben. © Agostyán Faluház és Könyvtár | Impresszum